LADIK program/médiavetélkedő általános iskolai tanulóknak

Célok
 
  • megismertetni az általános iskolás tanulókkal a helyi napilapot,
  • a napilap ismertségének növelése,
  • megértetni a gyerekekkel az újságolvasás lényegét,
  • a napilap online kiadásának népszerűsítése,
  • a nevező osztályközösségek révén szülők, rokonság, baráti kör, település vagy településrész véleményformáló, köztiszteletben álló lakóinak aktivizálása,
  • a kiadó részlegei közötti együttműködés fejlesztése,
  • a kiadó külső kapcsolatrendszerének fejlesztése, tartalmi bővítése


Célcsoport

Az általános iskolák és a 6 osztályos gimnáziumok 7-es és 8-os osztályközösségei
(13-14 éves korosztály).


A program menete

A Ladik médiavetélkedő első körében két megyei forduló keretében versenyeznek a részt vevő diákok. A legeredményesebb öt csapat a megyei döntőbe kvalifikálja magát, ahol megválasztjuk adott megye legjobb ladikos csapatát. Innen a győztes csapatok már az országos döntőbe jutnak, melyet az elmúlt tanévben harmadik alkalommal is az Axel Springer és az Inform Média kiadókkal közösen rendeztünk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Alcsi-szigeti szabadidőközpontban 2009. május 22-23-án. Csapataink elszántságáról adott tanúbizonyságot, hogy egy első és egy második helyezés után tavaly ismét megnyertük az országos versenyt, amelynek fődíja 250 ezer forint pénzjutalom.


Vetélkedő tartalma, feladatok típusai

Elsősorban a megyei lap gyakorlati hasznát bemutató, napi használatára késztető feladatok, kiegészítésül, illetve ezzel összhangban tesztek, totók, írások, fotók, rajzok készítése a településről, sajtótörténeti kutatások, települések lehetőségeinek figyelembevételével. A fordulók feladatait központi javaslat alapján állítják össze, amelyeket a megyék önállóan gazdagíthatnak a helyi sajátosságok ismeretében.




PLT eredményei számokban

A médiavetélkedőt először a 2006/2007-es tanévben rendeztük meg. A cél az volt, hogy tapasztalatokat szerezzünk egy olyan olvasásra nevelési programban, ami a Séta alatti korosztályt célozza - illeszkedve elhatározásunkhoz, mely szerint a fiatalokat kisiskolás koruktól kezdődően egészen a potenciális előfizető korig kísérve foglalkoztatjuk. Tapasztalataink szerint a program teljes mértékben alkalmas a megcélzott korosztály elérésére. A program eddigi három évében a jelentkező (5 fős) csapatok száma évről évre a duplájára emelkedett. Az első program keretében 64, a másodikban 130, míg a 2008/2009-es tanévben több mint 280 csapat versengett megyéinkben. Csak a felső tagozatosokkal számolva (100 fő/iskola) is 25 ezer feletti fiatal találkozik a projektnek köszönhetően napilapjainkkal.


Országos eredmények

A Ladik programban a 2008/2009-es tanévben összesen 765 csapat vett részt.

Képek a galériában



Aktuális
Segítettek olvasóink! Közel hatmillió forint értékű adomány a PLT lapok szervezésében
A Pannon Lapok Társasága (PLT) lapjai számára fontos alapelv, hogy megyéikben folyamatosan segítenek a bajba jutott embereknek. Ezen túlmenően, immár a harmadik éve olvasóik segítségével, az ő javaslataikat is figyelembe véve választanak ki olyan, nehéz helyzetben lévő rászorulókat, akik számára a karácsony közeledtével, a lakosság és az intézmények, gazdasági szervezetek bevonásával jótékonysági gyűjtést is szerveznek.
2011-12-28