PLT.hu » Projektjeink

Társadalmi szerepvállalás
A nagy lehetőségek nagy felelősséggel is járnak. A PLT-nél azt valljuk, hogy ha a képességünk, lehetőségünk adott, akkor tennünk is kell akár a jelen, akár a következő generációk életminőségének javításáért.
Újságíró stúdió
Veszprém megye napilapja, a Napló 1993 óta szervezi újságíró-stúdióját. Az évente szeptember végén induló és júniusban végződő, két féléves tanfolyam újságírói alapismereteket nyújt.

Bővebben »
SéTA
A Séta, Sajtó és tanulás program 2003 őszén indult első alkalommal, kísérleti jelleggel Magyarországon a német Zeus mintájára azzal a céllal, hogy a közoktatás szférájában megjelenjen az újág mint oktatási eszköz; segédkezzen a diákok olvasási szokásainak kiszélesítésében.

Bővebben »
Ladik
A program célja, hogy megértesse a tanulókkal az újságolvasás lényegét, és aktivizálja a település véleményformáló tagjait.

Bővebben »
Társadalmi felelősségvállalás
A 2009 tavaszán elindított tartalommegújítási programunk részeként folyamatosan, önkéntes alapon társadalmi és környezeti szempontokat építünk be üzleti tevékenységükbe, partnereikkel folytatott kapcsolatainkba.

Bővebben »


Aktuális
A Kedvenc Könyveim - Könyvsorozatot ad ki a PLT
A Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. könyvsorozatot ad ki 2010. szeptember 7-től, A KEDVENC KÖNYVEIM címmel. 16 kötetből álló sorozatunk a világirodalom gyöngyszemeit sorakoztatja fel könyvespolcán Victor Hugotól, Stendhalon át, egészen Dickensig.
2010-09-06