2010-03-04
Kázmér Judit a piaci helyzetről
Megkértük a médiapiac néhány prominens szereplőjét, értékeljék röviden a 2009-es évet, és vázolják fel, mit várnak 2010-től. Elsőként Kázmér Judit helyzetértékelését közöljük. A PLT piackomform módon viselkedett tavaly, alkalmazkodtunk a nehezebbé váló külső feltételekhez. Az árbevételünk nagyjából a piaci átlagnak megfelelő mértékben csökkent. Nagyon jót tett a PLT üzleti tervének, hogy a saját terjesztési hálózatán keresztül szolgálja ki az előfizetőket, mert az ügyfeleket közvetlenül is "meg tudjuk szólítani". A megyei lapok relatíve magas példányszámai segítettek túljutni a nehéz időszakon. A terjesztési és a hirdetési árbevétel szokásos aránya viszont megfordult, 2009-ben nagyobb mértékben tudtunk támaszkodni a lapárbevételre, mint a hirdetésre. Utóbbi területen a kintlévőségek is jelentősen megnövekedtek. Valamennyire megértőek vagyunk az ügyfeleinkkel, de nekünk is fizetni kell a költségeinket.
Mivel 2008 végén már számolni lehetett a piac nehézségeivel, a 2009-es üzleti tervet már ennek megfelelően állítottuk össze. Az elfogadott tervet képesek voltunk teljesíteni. A tulajdonosok által jóváhagyott eredményt hoztuk, de ez kevesebb, mint amennyit a korábbi években megszoktak. A visszaesés elsősorban a hirdetési bevételek elmaradására vezethető vissza. Nemcsak a napilapokat, hanem a többi terméket, a hirdetési újságokat is ez jellemezte. De visszaesett a nyomtatási megbízások száma is, és a gépekre csak nyomott áron lehetett munkát szerezni.
Arra azért jó volt ez az év, hogy feltárjuk a rejtett tartalékokat. Képletesen szólva mindenki elővette a zseblámpáját, és minden sarokba bevilágított, van-e még ott egy kis megtakarítási lehetőség. Nagyon sok pénzt megfogtunk. Elindítottuk az új teljesítmény-értékelési rendszert, és strukturális változtatásokat hajtottunk végre a cégnél. A létszám mindig költséghatékony volt, így tavaly nem kellett csoportos létszámleépítést alkalmaznunk. 2010 elején volt egy kisebb leépítés, további hasonló lépésekre azonban már nem lesz szükség.
A strukturális változtatások már mögöttünk vannak, mostantól az árbevétel növelése kerül előtérbe. Korábban azt hittem, többen eltűnnek majd piacról. Nem így történt, de 2010-ben ez még bekövetkezhet. Igaz, nem tudhatjuk, a kisebb konkurensek milyen adó-optimalizálási módszereket alkalmaznak.
Idén alapvető feladatunk a brandek fejlesztése, és azokra épülő márkakiterjesztés. Nagyon sok új üzleti alkalmazást, megoldást, online és csomagos értékesítési formát vezettünk be. Számos projektalapú tevékenységet végzünk. Sikeres például a Hűségkártya program, amely önfinanszírozó, és segít megtartani az előfizetőket.
MLE-elnökként azt látom, minden kiadó igyekezett a márkáit értékesíteni a legkülönbözőbb platformokon: print, online, konferencia, utazás, könyv... Egyre nagyobb a tagok hajlandósága a know-how-k átadására. Nem csak az MLE által behozott, lefordított külföldi példákról beszélek, a hazai kiadók egymással is szívesen megosztják a tapasztalataikat. Lassan megjelennek az első fecskék a fizetős online szolgáltatásban is. Egy friss felmérés szerint az álláshirdetésre jelentkezők 54 százaléka még mindig print forrásból tájékozódik.
A média helyzetét is a gazdaság határozza meg. A következő hónapokban még lesznek nehézségek, az év végére enyhülhet a helyzet. Előbb a nemzetgazdaságban induljanak el a pozitív folyamatok, azt követheti a médiapiac magára találása. Egyes hirdetők nem azért tűntek el, mert visszafogták a költségeiket, hanem egyszerűen tönkrementek. Nagy gond a munkanélküliség is: amíg másra kell a pénz, kevesebben vesznek lapokat.
A szakma egésze számára nagyon jó hír, hogy 2010-től nem kell kulturális járulékot fizetni, ezzel mintegy 1,2-1,5 milliárd forint marad a kiadók kasszájában, és nem vezették be a termékdíjat sem, ami akár további kétmilliárd forintot vehetett volna el a szakmától. Indul a kiadók által közösen finanszírozott közös médiaanalízis, amelynek szintén közvetlen hatása lesz az üzleti eredmények javítására.
Voltak, vannak bajok, de nem elkeseredést, hanem küzdeni akarást tapasztalok. Az új korszak a vevők még jobb kiszolgálásáról és a differenciálásról szól. Minden marketingeszközt meg kell ragadni, hogy a médiamárkákat erősítsük. És folytatnunk kell a fiatalok olvasásra nevelését, akkor is, ha nem hoz azonnali eredményt.
Forrás: Lapkiadás és Médiapiac
« vissza